Sajtószakszervezet

...mert a nyitottság számít

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
Home Sajtóvilág-tallózó Bélyegsarok Kisebbségek bélyegen

Kisebbségek bélyegen

E-mail Nyomtatás PDF

A magyarországi kisebbségekről bélyegsorozatot bocsát ki a posta: április 8-án elsőként a cigányokról, majd május 9-én a németekről. Jövőre újabb címletekkel folytatják a Baticz Barnabás grafikusművész tervei alapján készülő sort.

A gesztuson túl talán egyéb oka is lehetett, hogy a cigányokkal nyitottak. Kétségtelenül a legnagyobb létszámú kisebbség, akár a népszámlás valódi adatait nézzük (190 ezer fő), akár az ilyen-olyan szempontokkal bélelt kalkulációkat (félmillió körüli), természetesen ide nem értve néhány asztali tudós egymilliós vízióját. Tény az is persze, hogy nemzeti kisebbségnek vagy nemzetiségnek nem igazán tekinthetjük a cigányságot, hiszen nyelvi viszonyaikon kívül a kulturális és társadalmi életük is csak kezdeti elemeit mutatja az efféle szervezettségnek. Nemcsak azért alakult így, mert anyanemzetük, illetve anyaországuk nincs. Eredetük, beszédük és beilleszkedésük mértéke szerint is rendkívül sokfélék. Ráadásul sokfelé szóródtak anélkül, hogy legalább nemzetségi kötöttségeik lettek volna: csak rajtuk kívül álló érdekek mentén kezdődhetett meg közösséggé szervezésük. Csaknem négy évtizede egy londoni világkongresszuson döntöttek úgy, hogy az egykor szállásváltogató szolgáltatók utódai roma nemzetté igyekeznek válni. Himnuszt és zászlót is választottak akkor maguknak: a Gélem, gélem kezdetű dal helyett nálunk mégis a Zöld erdő című dalt éneklik szívesebben a romák ünnepén. Már maga a roma népnév is inkább nemzetek feletti megnevezés, mint a cigányok mindegyike által vállalt megjelölés: éppen e dalt népdaluknak tekintő beás (teknővájó) cigányok nem szeretik a roma szót. Értelmiségiek is megpróbálnak különféle jelentésárnyalatokat belemagyarázni e szavakba, a cigányt például – a teljes magyar nyelvhagyomány ellenében – azért mellőzik, mert sértő szókapcsolatokban is előfordul. Mi lenne, ha minden efféle viszonyba kerülő szavunkat átírnánk vagy éppen törölnénk éltető vicckészletünk egy részét? A mű-cigánybaráti gesztusoknál többet ér egy ilyen bélyeg, amely háromszázezer példányban hívja fel a figyelmet a romungrók, oláhcigányok, szintók és más velünk élő közösségek kultúrájára. Főként zenei világukra, amely a nyelvi akadályokon átlépve, ezer szállal kötődik a magyar zenéhez és tánchagyományhoz, több mint egy évszázad óta például a magyaros zene követei a világban. A többség persze szociális gondokkal küszködik, és szerveződő értelmiségük felelőssége is megtalálni a felzárkózás legjobb útjait, az érdekvédelem formáit, visszafogni az erőfitogtatást.

Mindkét bélyegen táncoló nő és jellegzetes hangszer: cimbalom, illetve harmonika motívumát helyezte el a művész, a háttérben zenekar, illetve német házsor látható.