Sajtószakszervezet

...mert a nyitottság számít

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
Home

A Sajt'szakszervezet jubileumi kitüntetettjei 2014-ben

E-mail Nyomtatás PDF

 

„A VASVÁRI PÁL ALAPÍTVÁNY ÖRÖKÖS TISZTELETBELI ELNÖKE” címet adományoztak DR. ELEK ISTÁN tiszteletbeli konzulnak, az alapítvány tiszteletbeli elnökének .

Dr. Elek Istvánt a Sajtószakszervezet létrejöttének első évében kérték fel az akkor létesített alapítvány tiszteletbeli elnökének. Az azóta eltelt két és fél évtizedben nagy figyelmet szentel az újságírók és a szakma többi dolgozója szociális helyzetének ápolására alapított közhasznú szervezet tevékenységére, hozzájárulva működésének folyamatosságához.

Az elnök úr külföldi tartózkodása miatt az erről szóló oklevelet és a „örökös tagsággal”

járó órát később veszi át.

 

VASVÁRI PÁL EMLÉKPLAKETTET adományozott az elnökség F. KOVÁTS ÉVÁNAK,

a Sajtószakszervezet elnökének.

F. Kováts Éva az alapítás időszakában a Sajtószakszervezet szekszárdi, a Tolna Megyei Népújságnál működő alapszervezetének titkára volt. Munkahelye elsőként vehette át 1992-ben, a sajtónapi ünnepségen az akkor alapított Vasvári Pál-díjat, amelyet a „munkabéke díjának” is neveztek. 1994-ben a II. kongresszus vidéki titkárrá, 1999-ben, a III. . kongresszuson pedig alelnökké választották. 2004. szeptemberében a IV. kongresszuson lett a Sajtószakszervezet elnöke és ezt a tisztséget mindmáig betölti. A száraz adatok mögött a sajtó dolgozóinak érdekvédelmében folytatott értékes és önzetlen munka, s ebben több, mint másfél évtizeden át a Springer céggel kötött kollektív szerződés létrehozása és „karbantartó” ápolása is szerepel.

 

VASVÁRI PÁL EMLÉKPLAKETTET adományozott az elnökség JÁNOSI JÁNOSNAK,

a Sajtószakszervezet felügyelő bizottsága elnökének.

Jánosi János is a Sajtószakszervezet alapító tagjai és vezetői közé tartozik. Az első években a

Hírlapkiadó Vállalatnak működő nagy létszámú alapszervezet elnökeként majd titkáraként

tevékenykedett, s hamarosan beválasztották a Sajtószakszervezet vezetőségébe, amelynek egyik legaktívabb tagjaként erősítette a szakszervezetet. A II. kongresszus az akkor létesített

alelnöki tisztségre választották. A III. kongresszus óta a felügyelő bizottság elnökeként őrködik a szakszervezet törvényes működésén és gazdálkodásán, s vesz részt mindenben segítve a szakszervezet életében.

 

A SAJTÓSZAKSZERVEZET ÖRÖKÖS TAGJA címmel – és a vele járó névbevéséses órával jutalmazta a Sajtószakszervezet elnöksége MERZA ZSUZSÁT, a Sajtószakszervezet gazdasági vezetőjét.

Merza Zsuzsa a szakszervezet megalakulásának időszakában lépett be a munka világába és választotta munkahelyéül a Sajtószakszervezetet.. Azóta különböző posztokon, új meg új feladatokat végrehajtva bizonyítja sokoldalúságát, munkaszeretetét, a kollégák gondjainak megoldását kereső szolidaritását. Elsőként vele találkozik, aki az irodát felkeresi, ő igazítja el a taggá válás útján az újakat és szembesíti a határidőkkel a régieket, miközben nagy empátiával gondoskodik a tagok üdüléséről és irányítja a szakszervezet gazdálkodását..

 

A SAJTÓSZAKSZERVEZET ÖRÖKÖS TAGJA címmel jutalmazta az elnökség NAGY JÓZSEFET, az elnökség póttagját.

Nagy József nyugdíjasként is részt vállal a szakszervezeti munkában. Ezt a tevékenységet

végezte már a szakszervezet megalakulásának idejében is. Akkor Miskolcon, az ottani Észak-Magyarország című napilap munkatársaként dolgozott és vált a szakszervezet meghatározó

vezetőjévé. Nemcsak saját lapja, hanem a kiadójához tartozó környékbeli lapok munkatársait,

szakszervezeti tagjait is képviselte a Sajtószakszervezet vezetőségében éveken át, miközben nem kis mértékben járult hozzá a Sajtószakszervezet gazdálkodásához is. Reméljük, hogy ez a cím továbbra is ideköti a mi szakszervezetünk családjához.